Véget ért a kitűzött három hónapos nem vásárlós projektem, és bár nem maradéktalanul teljesítettem, de összességében elégedett vagyok. Azzal kevésbé, hogy az eredeti terv szerint rendszeresen jelentkeztem volna, hogy beszámoljak az élményeimről, de ember tervez, a rossz időmenedzsment végez.
Ahogy azt gondoltam előtte is, a vásárlás (jobban mondva a nem vásárlás) része nem volt akkora kihívás, és bár az elején voltak pillanatok, amikor sutba akartam vágni az egészet, nem maradt hiányérzetem, amikor végül is üres kézzel távoztam egy üzletből. Idővel egyébként ez teljesen elmúlt, és ma már egyáltalán nem érzem úgy, hogy kimaradnék bármiből is, ha egy szezonban nem vásárolok semmit. Mondjuk, ezt is sejtettem előre, és tényleg így is történt, hogy nem rohantam május másodikán a legközelebbi plázába, hogy szétvásároljam az agyam. 😀
Nem így kezdtem a májust… 😀
Ebben a hónapban már biztosan beszerzek 1-2 új darabot, mert a hónap végén egy esküvőre vagyunk hivatalosak, és mindenképpen hosszú szoknyás koncepcióban gondolkodom, mert a (remélhetőleg) meleg idő, magassarkú cipő és egész napos álldogálás-táncikálás nem barátja a visszeres lábaknak. (Tervben van, hogy külön posztot írok, hogy milyen az élet visszeres, vizesedő lábakkal – nem egy lányregény, előre mondom.) De az esküvői szetten kívül nem valószínű, hogy egyebet beszereznék.
Ami az igazi kihívást adta, az az ebéd része volt. Bevallom, ezt elbuktam. (Már amennyiben mindenképpen ennyire feketén-fehéren kell ezt értékelni.) Február végéig minden király volt, aztán jött egy elég komoly érzelmi hullámvölgy a kapcsolatomban, ami azt eredményezte, hogy nagyjából két hétig napi pár falaton éltem. Utána viszont nagyon örültem annak, hogy én, aki imádja az ízeket és a finom ételeket, ismét tudok enni, ezért ettem, amit megkívántam. Szóval ha pulled pork szendvicset akartam ebédelni, azt rendeltem, ha túrógombócot, akkor meg azt. Azért nem úgy kell elképzelni, hogy a futárok egymásnak adták a kilincset, de március közepétől kb heti rendszerességgel egy alkalommal rendeltem az ebédemet. A megfigyeléseim szerint ezzel egyébként még mindig jóval alatta maradok az átlagnak (legalább is a kollégáim étkezési szokásait figyelembe véve), és ennél szigorúbb aszketizmust nem is szeretnék bevezetni.
Három hónap nem nagy idő, úgyhogy mindenkit csak bátorítani tudok, hogy próbálja ki, milyen az élet vásárlás nélkül. Nem vagyunk egyformák, és mivel nekem korábban sem a vásárlás körül forogtak a gondolataim, ezért nem okozott akkora kihívást, mint egy olyan embernek, aki heti szinten új darabokkal bővíti a gardróbjának állományát vagy a díszpárna-gyűjteményét. Időközben az megfogalmazódott bennem, hogy tök jó lenne összeállítani egy kapszulagardróbot és összekötve a kellemest a hasznossal ellátogatni színtanácsadásra, mert magamnak nem tudom belőni, hogy melyik csoportba tartozom. Telet mondanék elsőre, de érhetnek meglepetések. 😀
Btw, az új projekt (amit a jövőben nem projektnek fognak hívni, hanem máshogy, de ez egy külön sztori, ami megérdemli, hogy egy első bekezdésben szerepeljen, ne egy utolsóban) már go live, holnap reggel elmesélem, hogy mit találtam ki.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: